Sziasztok! Mai beszélgetőpartnerem Rettig Attila író, akinek 2021 szeptemberében fog megjelenni első könyve Emila bolygóközi kalandjai címmel, ami egy sci-fi meseregény. Mivel, egy új szerzőről van szó, még én sem ismerem. Úgy bukkantam rá Instagramon, ahol a születendő művének fülszövege keltette fel a figyelmemet. Mivel nem ismert íróról van szó, szeretném, ha jobban megismernénk személyét és készülő művét.
Szia, Attila! Köszönöm, hogy elkészíthettem veled ezt az interjút. Először is kérlek, mutasd be magad! ☺ Ki is igazából Rettig Attila?
Szia Edit! Először is köszönöm szépen a felkérést az interjúra, megtisztelve érzem magam! Hadd kezdjem rendhagyóan: ha bemutatkozóról van szó, a legtöbben a munkájukkal kezdik. Szerintem viszont nem ez az, ami bennünket a leginkább meghatároz és bemutat. Én egy személyben vagyok férfi, férj, apa, barát, szomszéd, zenész, tanár, magyar, európai, és még sorolhatnám. Általában úgy szoktam magam bemutatni: én egy Krakkóban élő hamburgi magyar vagyok. Budapesten születtem, később Miskolcon tanultam, utána 27 éves koromban kimentem Hamburgba egy Erasmus-szemeszterre, amiből azután 11 év lett. Imádom a várost, számomra a szabadságot és a természetet jelenti, és nagyban formálta a személyiségemet is. Gyakran visszavágyom. Ezen kívül ott ismertem meg lengyel feleségemet, akivel három évvel az esküvőnk után, 2012-ben Krakkóba költöztünk. Azóta itt élek, legfontosabb hivatásom az apaság, amellett némettanárként dolgozom, amit szívvel-lélekkel csinálok, és amivel pénzt keresek.
Minek a hatására kezdtél el írni? Miért lettél író, hogy jött az ihlet? Vagy ez régi álmod volt, amelyet megvalósítottál? Emellett mással is foglalkozol, esetleg van más hobbid?
Nagyon hízelgő a titulus, de nem tartom magam írónak, mert író az Thomas Mann, Hrabal, Kafka, Márai, vagy Dürrenmatt: én csak egy pasi vagyok, aki szeret írni és elég szerencsés ahhoz, hogy kiadhassa a könyvét. Már egészen kis koromban írogattam, de akkor csak vérfarkasos horrorsztorikat, később naplószerűségeket és rövid történeteket. Nálam egyébként az írás nem úgy működik, mint a legtöbb alkotónál. Nem kezdtem el az egyetemen kisebb újságokba cikkeket írogatni, nem pályáztam irodalmi ösztöndíjakra, nem voltam alkotótáborokban. Mint említettem, némettanárként dolgozom Krakkóban, amellett zenélek egy progresszív rock zenekarban, weboldalak készítésével foglalkozom, korábban kommunikációs trénerként dolgoztam, később egy lengyel sörcsapgyártó cég marketing és ügyfélkapcsolati menedzsere voltam, egyszóval minden voltam, és vagyok, csak kalaposinas nem, ahogyan édesanyám szokta mondani. Sok mindent kipróbáltam az életben, és remélhetőleg még sok mindent ki fogok próbálni. De az összes munkáimat összeköti az emberekkel való kommunikáció, a maximális odafigyelés nem terhes kényszerűsége, valamint szövegek megformálása. A régi álmom pedig éppen most válik valóra: megjelenik az első könyvem.
Fontos szerepe van az olvasásnak az életedben? Ha igen, milyen műfajban olvasol szívesebben? Van példaképed a mostani, esetleg korábbi írók/írónők közül, esetleg kedvenced, aki hatással van rád?
Nyilván szeretek olvasni, igyekszem teljesíteni a magam által támasztott napi 20 oldal elvárást. Ez sajnos intenzív munka és család mellett nem mindig működik. Esténként az ágyban e-könyv, a kádban papírkönyv működik a leginkább. Leginkább az erkélyen, vagy a nagyszobában a heverőn ülve-fekve szeretek legjobban olvasni.
A legkülönbözőbb szerzők tették rám a legnagyobb hatást, csak pár név a kedvencek közül: Franz Kafka, Leo Perutz, Stanisław Lem, Bohumil Hrabal, J.R.R. Tolkien, Márai Sándor, Karinthy Frigyes, Friedrich Dürrenmatt, Simon Beckett, Paul Auster; fiatalkoromban J.D. Salingerért, Boris Vianért és Peter Marshallért rajongtam, gyerekkoromban pedig Gerald Durrell és P.G. Wodehouse könyveit faltam. A listából világosan látszik, hogy teljesen eltérő műfajokban olvasok és olvastam, nincs igazán kedvenc zsáner, mindenevő vagyok. Jelenleg science-fiction regények mellett aktuálpolitikai és tudományos szakkönyveket, valamint életrajzokat bújok. Legutóbb például az Einstein életéről szóló könyvben találtam egy érdekeséget: a mítosz, hogy rossz tanuló volt, egy félreértésen alapszik. Einstein német életrajzírója egyszerűen nem vette figyelembe, hogy a svájci iskolarendszerben a jegyek fordítva működnek: míg Németországban az 1-es a legjobb jegy, Svájcban a 6-os, és miután Einstein bizonyítványa tele volt 5-ösökkel és 6-osokkal, azt írta, hogy a későbbi Nobel-díjas rossz tanuló volt. De visszatérve az eredeti kérdésre, példaképem írok közül nincsen, csak sok írót tisztelek (és egy kicsit irigylek), hogy ilyen jól tudnak írni.
Érdekelne, hogy a könyved története csak a képzeleted szüleménye, vagy esetleg van olyan jelenet benne, ami a valóságon alapul? Az ihletek általában, hogy születnek?
Emila bolygóközi kalandjai a képzelet szüleménye, amiben rengeteg apró elem a valóságból, tehát megtörtént eseményekből és álmokból érkezett, de a túlnyomó rész a képzelőerő által létrehozott lényeket, szituációkat és megoldásokat tartalmazza.
A szereplőket és a helyszíneket is csak elképzelted?
Amikor elkezdtem írni a regényt, nem tudtam, hogy regényt írok, és még saját családom sem volt, ezért magamat a nagybácsi szerepében láttam és írtam is meg. Egyébként a főszereplő nagyon sokáig kisfiú volt, Árisz volt a neve. Kislányom születése után változott át Emilává és most már nagyon fontosnak tartom, hogy bátorítsuk a lányokat. Ezt már korábban egy Facebook posztban is leírtam, de nem tudom elég gyakran hangoztatni: Apaként alapvetően fontos számomra, hogy empatikus és segítőkész, ugyanakkor öntudatos és bátor embert neveljek a kislányomból. Egy lány mindent el tud érni, amit egy fiú. Egy lány ugyanolyan bátran szembe tud szállni a félelmeivel és egyéb kihívásokkal. Egy lánynak ugyanolyan esélye van, hogy kiváló mérnök, biológus, kutató, pilóta, vagy űrhajós legyen!
Maradjunk a tágabb értelemben vett sci-fi filmeknél: Alien, Az érkezés, új Star Wars trilógia, Terminátor 2, Captain Marvel, Éhezők viadala: mindegyikben egy erős és öntudatos női főszereplő mutatja meg, hogy igenis a lányok, nők is lehetnek erősek, bátrak és a történet végén győzhetnek.
Szégyennek tartom, hogy a 21. században férfiak és nők között még mindig ekkora különbségek léteznek, a fizetéseket, a szakmai esélyegyenlőséget, és a megbecsülést tekintve.
Ezért is fontos számomra, hogy komoly támogatást kapjanak a lányok. Ha könyv hatására csak egyetlen kislányban megerősödik az önbizalom és feltámad a kalandvágy, már érdemes volt megírni ezt a regényt.
Visszatérve a szereplőkhöz: Jorisz, a nagyapa egyfajta keverék az én apámból és az ő apjából. Emlékszem, a nagyapám tényleg mindig nagyon erősen szorította meg a kezem találkozáskor – ez szó szerint szerepel a regényben. Az apában, Meldiszben kicsit benne vagyok én, legalábbis ami a lányával való törődést és az iránta érzett végtelen szeretetet illeti. A többi szereplő (anya, Filó, a homikok, a worlockok, a Hang, Libi, Zillibó, valamint az összes többi szerzet) teljes mértékben a fantázia szüleménye. A helyszínek vágyakat és félelmeket ábrázolnak: fejlett civilizációval megáldott bolygó; gyönyörű zöld bolygó rengeteg virággal és gyümölcsfával; kietlen, halott, szürke bolygó; másik gyönyörű zöld bolygó hatalmas fákkal; lágy homok dűnékkel borított bolygó, ahol mindig kellemes nyári éjszaka van; és végül egy bolygó, ahol minden olyan, mint otthon, csak egy elvarázsolt verzióban.
Egyszerű, letisztult, de nagyon tetszik a könyv borítója.☺ Kíváncsi vagyok, hogy született meg a borító? Volt segítséged a kivitelezésben, vagy mindez a te kezed gyümölcse?
A borító, akárcsak az összes illusztráció, Nagy Bettina munkája. Miután van egy kis tapasztalatom grafikák létrehozásában, és van egy kis esztétikai érzékem is, nagyon határozott elképzelésem volt az illusztrációkról. Bettivel kiválóan tudtunk együtt dolgozni, nagyon tehetséges, és egyből megértette, hogy mit szeretnék, hogyan képzelem el a grafikákat és a borítót. Nyilván vannak különbségek a látásmódok között, de a könyvemben a grafikák, akárcsak egy jó filmzene, kiegészítik és gazdagítják a történetet. Az összes illusztráció fekete-fehér, és csak sejtet, nem mutat meg mindent. Például egyetlen szereplőt sem akartam megjeleníteni, mert megbízom az olvasók fantáziájában. Ezt az elejétől fogva így szerettem volna, és ezt Betti tökéletesen megértette. Amellett pedig egy kedves, udvarias és megbízható embert ismerhettem meg benne. Nagyon remélem, hogy a jövőben is együtt tudunk dolgozni.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire volt nehéz vagy könnyű megírni a történetet?
Egyrészről könnyű volt, mert nagyon szeretek ülni a gép előtt és hagyni a gondolatokat átfolyni az ujjaimon, amik majdnem automatikusan begépelik a buborékként felbukkanó képeket. Azért volt nehéz, mert el akartam kerülni a kliséket, szépen akartam fogalmazni, és a lehető legjobbat akartan kihozni a történetből. Nem 80, 90, vagy 95 százalékot, hanem százat. Miért ne akarjunk 100%-ot, miért elégedjünk meg akár kilencvenkilenccel? El akartam kerülni az egyszerű megoldásokat, valami különlegeset szerettem volna létrehozni. Az pedig nehéz.
Bár még erről sem tudok sokat… Nálad, hogy zajlott a kiadó kiválasztása? Melyik kiadó gondozásában fog megjelenni az Emila kalandjai?
A Napkút kiadóval kedves barátom, a kiváló költő, Jász Attila hozott össze. Ő látott potenciált a könyvben és ajánlott be a kiadóhoz, ahol nagyon kedvesen fogadtak. Itt ismerkedtem meg a felelős szerkesztő Krizsai Fruzsinával, aki nagyon kedvesen és segítőkészen állt a projekthez. Hatalmas szerencsében volt részem, ugyanis a szerkesztők gyöngyével, Nagy-Kemendy Julival. Pontosan, gondosan és kreatívan nyúlt a könyvhöz: rengeteg apró hibát, logikátlanságot, fogalmazási szerencsétlenkedést gyomlált ki a szövegből. Juli munkája nélkül a regény messze nem lenne olyan jó, mint amilyen szerintem lett. Azonkívül sok egyéb ötlettel segítette a könyvet, például az utószó írását ő javasolta. Mindezek mellett nagyon kedves, segítőkész, pozitív beállítottságú ember és szó szerint perceken belül reagál az üzeneteimre! Nagyon hálás vagyok neki, és remélem, hogy lesz még alkalmunk együtt dolgozni. Egyébként érdemes rákeresni Juli nemrégiben megjelent könyvére: Az Anyacsalogató Hadművelet. Nekem nagyon tetszett, teljes szívemből ajánlom.
Ha már sci-fi mese, akkor a jövőben is ebben a műfajban fogsz alkotni? Esetleg kipróbálod magad másban is?
Korábban írtam más dolgokat is: napló, rövid elbeszélések, életrajz nagyapámról. Ezeket nem fejeztem be és nem is mutattam meg senkinek. A sci-fi műfaj határtalan lehetőségeket kínál: szárnyalhat a fantázia, azonkívül belefér a dráma, társadalomkritika, érzelmi kapcsolatok, személyes tragédiák, és még sorolhatnám. Ebből a szempontból ideális műfaj a számomra. Persze lehet, hogy befejezem egy korábbi kezdeményemet, egy realista elbeszélést egy középkorú, kövérkés, szellemi fogyatékos lányát egyedül nevelő nőről, aki a boldogulást és a szerelmet próbálja megtalálni. De most leginkább az Emila második része foglalja le az energiámat.
Kíváncsi vagyok, hogy téged mi motivál, hogy írj? Általában, amikor írsz, hogy telik egy napod, hogy zajlik az írási folyamat? Van külön író kuckód vagy nálad nincs helyhez kötve az írás?
Van egy elméletem, ami meghatározza a mindennapjaimat: a 4000 hét elmélete. Hogy mi az a 4000 hét? Ennyi az életünk. Legalábbis nagyvonalúan számolva, ha az ember körülbelül 80 évig él. Nekem már lement úgy 2400, a maradék 1600-at pedig a lehető legboldogabban és legkreatívabban szeretném megélni, hogy később, amikor már nem tudok dolgokon változtatni, ne bánjak meg dolgokat. Miért nem töltöttem annyi időt a lányommal? Miért nem csináltam gyakrabban azt, amit szeretek? Miért töltöttem sok száz órát teljesen feleslegesen a Netflixen vagy a Facebookon? Ezeket a kérdéseket nem szeretném feltenni magamnak.
Miután teljes munkaidőben intenzíven dolgozom és kisgyerek van otthon, nincs igazán napi rutin, nincs napi több óra írás. Természetesen jó lenne a reggel elfogyasztott friss kávé után kiülni a kertbe, és madárcsicsergést hallgatva teljesíteni a tervezett 10 oldalt, utána kis szauna, úszás, délután pedig jöhet a következő 10 oldal – nem fokozom. Rendszertelenül, esetlegesen, de koncentráltan folyik az írás – ha van rá energiám. Szándékosan nem mondom, hogy ha van rá időm: kevés dolgot utálok jobban, mint a kifogást: nincs időm. Marhaság. Mindenre van időd. Pontosabban fogalmazva, nincs is olyan, hogy valakinek az ideje. Az idő adott és te döntöd el, hogy mire mekkora részt szakítasz ki belőle. Az idő folyik, hömpölyög, áramlik, te csak részt veszel benne és minden a te döntéseden múlik. Nincs időd sportra? Kelj fel fél órával hamarabb! Csökkentsd a tévénézést, vagy a telefonod bámulását és a „megspórolt” időben sportolj. Vagy barkácsolj, vagy hívd fel édesanyádat, vagy írj. Tehát gyáva és lusta kifogásnak tartom, hogy „nincs időm”. Inkább azt mondanám, hogy nincs energiám, vagy egyszerűen nincs kedvem bizonyos dolgokat csinálni. Lenne időm este 9 és 11 között, de akkor inkább a feleségemmel beszélgetek, olvasok, vagy levezetésképpen sorozatokat nézek.
Az utolsó kérdésre válaszolva: nincs igazán kedvenc kuckóm, a legfontosabb, hogy tudjam: az elkövetkező legalább 3 órában nem fog senki zavarni, valamint, hogy legyen egy teli kanna friss tea az asztalon. Tehát nincs igazán helyhez kötve az írás. Nyáron az erkélyen ülve szeretek dolgozni. Voltak időszakok, amikor este és éjszaka egy pohár bor társaságában ment a legjobban az írás. Ma már ez nem működik.
Mik a terveid a jövőben a könyvkiadás tekintetében? Kíváncsi vagyok, hogy esetleg a következő történet terve, cselekménye megszületett-e már, vagy van valami elképzelésed, konkrét ötleted, amit megoszthatsz velünk is?
Már intenzíven dolgozom a második részen, ami nagyobb-hangosabb-gyorsabb lesz. Sokat nem szeretnék elárulni, csak annyit, hogy nyolc évvel később fog játszódni, Emila egyetemistaként egy izgalmas küldetésben vesz részt többedmagával. A műfaj ifjúsági sci-fi, tehát már nem mese, hiszen Emila félig-meddig felnőtt. Rengeteg kaland és rengeteg tudomány vár az olvasóra. Műfaját és felépítését tekintve egyedülálló lesz. Magyarországon tudomásom szerint még senki sem írt olyat, amin most dolgozom. Elnézést, ha ez nagyképűen hangzik, de tényleg nem találkoztam még ezzel az ötlettel. Többet sajnos nem árulhatok el. De természetesen ez csak terv, hevenyészett vázlat, ami bármikor teljesen megváltozhat.
Tervezel író-olvasó találkozót tartani vagy esetleg dedikálásokon részt venni? Volt már részed ilyenben régebben is?
A szeptemberi Ünnepi könyvhét keretein belül fogok dedikálni. Mindenkit sok szeretettel várok a Vörösmarty téren a Napkút kiadó standjánál szeptember 4-én, 18:00 órától!
Végezetül pedig lenne még valami, amit szívesen elmondanál, amiről beszélnél nekünk olvasóknak, kezdő íróknak?
Miután magam is kezdő író vagyok, nem tudom, hogy tudok-e nagyon okos tanácsokkal szolgálni. Ha valami magvas dolgot kellene mondanom, az az lenne, hogy csináljátok azt, amit szerettek, legyen az horgolás, salakmotorozás, ikebana készítés, vagy a jelen esetben az írás. Abban a műfajban, amiben a legjobban érzed magad. Teljesen rendben van, akár romantikus fantasyt, beborulós szociodrámát, vagy éppen vámpírparódiát írsz – ha ebben érzed jól magad, csináld. Emlékeztetnék a 4000 hét elméletemre. Így leszel boldog: ha azt csinálod, amit szeretsz. Elcsépelten hangzik, de nem kell azzal foglalkozni, hogy mit mondanak a többiek. Tojd le, nem a te dolgod. A te dolgod annyi, hogy ezt a hosszú, de véges életet a lehető legboldogabban éld le. Nyilván egészen addig a pontig, ameddig másoknak nem ártasz.
Csináld a magad dolgát, ha tetszik és szereted. Még csak az sem kell, hogy nagyon jó legyél benne: a lényeg, hogy szeresd. Mert ez tesz majd boldoggá. Egyébként ez a központi témája a könyv negyedik fejezetének, ahol egy fiatal boszorkány mindenáron rossz boszorkány akar lenni, mert az egész családja ezt várja el tőle.
Egy Bronnie Ware nevű ausztrál nő írt egy önéletrajz-szerűséget, magyarul „Életkönyv” címmel jelent meg. Nyolc éven keresztül egy ausztráliai kórházban hospice nővérként dolgozott: az volt a munkája, hogy halálos beteg emberekkel törődjön, beszélgessen. Ezek az emberek többek között arról is beszéltek, hogy mit bántak meg leginkább az életükben. Fekete, fehér, ázsiai, gazdag, szegény, nő, férfi, mindenféle ember. Nyolc év, több ezer óra beszélgetés után öt „tipikus megbánást” talált Bronnie Ware. Ezek közül egyet elárulok: „Bárcsak úgy éltem le volna az életem, ahogyan én szerettem volna, és nem úgy, ahogy azt mások elvárták tőlem” Ehhez a mondathoz képzelj el egy 80-90 éves nénikét, aki ott fekszik a halálos ágyán és szomorúan a szemedbe néz. Ez azonnal szívbe markol. Na ezt a megbánást kell elkerülni.
A másik dolog, amit megemlítenék: figyeljetek a külvilágra és egymásra. Az odafigyelés a titok és a megoldás. Egyszerűen kapcsoljátok ki magatokat és figyeljetek arra, hogy mit mond a másik. Figyelmesen hallgassatok. Odafigyelve, koncentráltan. Most nem én beszélek, hanem a másik. Hadd idézzem pontatlanul a dalai lámát: Egy beszélgetés során, ha nem csak a saját magam dolgáról beszélek, hanem odafigyelek a partneremre, van esélyem arra, hogy valamit tanulok.
Nagyon szépen köszönöm még egyszer, hogy elkészíthettem veled ezt az interjút, a Magam és az Olvasóim nevében is!
Én köszönöm a lehetőséget, hogy megoszthattam a gondolataimat Veled és az Olvasóiddal. Remélem, nem untattam az olvasókat, és azt is remélem, hogy sokaknak fog tetszeni az „Emila bolygóközi kalandjai” – én már nagyon várom a megjelenést!
Ha érdekelnek Rettig Attila könyve, személye, akkor a lenti linkeken tudjátok szemmel tartani, követni Őt.
SzemreValó 
[…] Bár múlt héten olvashattatok egy interjút Rettig Attilával, nem minden fért bele abba a bejegyzésbe, így folytattuk a beszélgetést. Ebben a bejegyzésben […]
KedvelésKedvelés